Hihetetlen, hogy nekem minden terhességemre jut egy költözés! Tavaly akkor kezdtük az építkezést, mikor 7 hónapos terhes voltam, és tokától-bokáig ki kellett pakolni hozzá a házat, 106m2 berendezését kellett valahogy 56-ra bezsuppolni, érdekes mutatvány volt. Mostanra azt hinné az ember, hogy már minden kész, de persze nem, hisz most vannak a garanciális munkálatok.

Múlt hétvégén a dolgozót és a nagyobbik gyerekszobát ürítettük ki, ezekkel tegnap délután végeztek a szakik. Visszapakoltunk, és ebbe a két szobába kellett bezsúfolnunk most a hálószoba és a kisebbik gyerekszoba bútorait. Csak azért, hogy ne legyen már olyan egyszerű dolgunk, a férjem tegnap este 6kor elment egy korábban leszervezett programjára, ahonnan ma este 10kor jön majd haza. Holnap reggel 7kor pedig már itt lesznek a munkások, hogy a kiürített szobák padlóját felszedjék...

Tegnap, a férjem indulásáig csak a kisebbig gyerekszoba kiürítéséig jutottunk. Bevallom, addig sem jutottunk volna, ha én vagyok Péter egyetlen segítsége, de szerencsére itt volt a nagyobbik lányunk, Eszter. Hihetetlen egy csaj! Úgy dolgozik, úgy csinálja a dolgát (és az enyémet is), hogy csak nézek. Ahányszor meglátott valami nehezebb dolog felé közeledni, rám szólt: "Hej! Nem vagánykodunk! Majd én!" - és már vitte is a cuccokat. Jól elfáradtunk estére mindannyian.

Esztivel megvacsoráztunk kettecskén, és pihenésként megnéztük a Csillag születiket. Nagyon szórakoztató volt együtt nézni a műsort, jól mulattunk. Aztán még megnéztünk egy filmet valamelyik HBO-n, majd felmentünk a még érintetlen hálószobába beszélgetni. Volt olyan elhatározás bennem, hogy elkezdtek pakolászni, amíg beszélgetünk, de nem tudtam magam rávenni. Ledőltünk a nagy ágyra, és beszélgettünk, beszélgettünk... fél2-ig, amikor is már mindketten alig éltünk. Akkor voltam olyan szívetelen, gonosz mostoha, hogy lezavartam a gyereket az ágyába aludni.

Délelőtt tanult, csinálta a leadandó műszaki rajzait (építésznek tanul), én meg felmentem a hálóba pakolni. Fél doboz könyv... pihi... fél doboz könyv... lefekvés. Ez így ment, míg be nem csomagoltam szinte minden könyvet. Akkor jött Eszter, és átcibálta a könyves dobozokat a másik szobába. Aztán addig-addig pakolásztunk, még egy kis ezt, még egy kis azt, hogy végül azt mondta, ha gondolom, ő szétszedi a hálószoba bútort. Olyan szakértelemmel szerel ez a lány, hogy csak tátom a számat! Talpraesett, megold mindent, előre gondolkodik... nekem csak néha kellett egy-egy részt megtartanom, megtámasztanom, egyébként mindent egyedül csinált. Én csak porszívóztam.

Mire el kellett indulnia a vonathoz, már kiürítette a hálót, csak két nagyon nehéz szekrény maradt (üresen), azt majd holnap reggel a munkások átviszik. Azért vagyok különösen büszke erre a leányzóra, mert tudta, hogy ha nem csinálja meg, akkor az apjának kell majd vasárnap éjjel megcsinálni ezeket, és meg akarta kímélni. Nem mondta egy szóval sem, de tudom, hogy ezért csinálta meg. Aztán ebéd után felcuccolt, magára aggatta az összes táskáját, rajztábláját, mindent, és elvonatozott haza. A kapuból még vigyorogva visszaszólt: "Vigyázz magatokra! Semmi vagánykodás, rendben?"

Könnyen ígértem meg a dolgot, hisz ő már megcsinált mindent. Istenem, mennyire szeretem ezt a gyereket! :))