Tegnap, ha már úgyis a városban jártam, találkoztam néhány, nekem nagyon kedves emberrel, és persze elintéztem pár ügyes-bajos dolgot is.

A Westendben jártam éppen, amikor az aluljáró szinten lévő kismama bolt elé vetődtem. Gondoltam, benézek, hátha találok végre valami hosszú, egyenes szoknyát, aminek csak a pocakrésze nagyobb. Azt vettem ugyanis észre, hogy kismamáknak szinte kizárólag nadrágot árulnak, vagy rövid szoknyát. Utóbbit végképp nem értem, mert nagyon kevés kismamát láttam eddig, aki az utolsó időkben szerette volna mutogatni a lábát nyilvánosan, de ezek szerint mégis többen vannak ilyenek, hisz nekik legalább készítenek ruhákat. Csak az olyanok maradnak szoknya nélkül, akik hosszúban szeretnék ezt a ruhadarabot...

Szóval benéztem a Gólyahír nevű üzletbe. Még az előző terhességemből volt ugyan egy kellemetlen élményem innen, de gondoltam, hátha változott már a személyzet. Akkor egy idősebb, igen undok asszony osztott ki, mint egy szaros gyereket, hogy már hogy képzelem, hogy kismamáknak árulnak melltartót feketében, mikor egy kismama nem hordhat feketét... Már miért is? Kismamát elhagyja a stílusa hirtelen, mikor gyereket vár? Attól a pillanattól nem szereti a dögös feketét? Dehogynem! Nekem ráadásul jól is áll. (Fekete ruhát kizárólag akkor nem bírtam  hordani, amikor Ákos meghalt, mert rettegtem tőle, hogy valaki megkérdezi, miért vagyok feketében, és nem akartam nyílt színi hisztériában kitörni, ezért kizárólag vidám színeket viseltem a legmélyebb gyászomban. Nekem a fekete nem gyászt jelent, hanem csábítást inkább, szóval szeretem. :D)

Amikor beléptem, már gyanús volt a dolog, mert most is egy idősebb asszony állt a pult mögött, de bevallom, már nem tudnám megmondani, hogy ugyanaz volt-e, akivel korábban beszéltem. Így utólag azt gondolom, hogy igen. Belépésemkor olyan negédesen szólt hozzám, mint aki anyám helyett anyám akar lenni (köszi, nem kérek belőle, van nekem anyukám, nem is akármilyen!). "Miben segíthetek, csillagom?" - kérdezte szinte sejpegve, én pedig előadtam a kívánságom. "Milyen csodálatos volna, ha épp én tudnék segíteni magának!" - tette hozzá gügyögve, amikor leakasztott egy M-es és egy XL-es szoknyát. Felpróbáltam őket, de amellett, hogy eszetlen drága volt, még ráadásul nem is passzoltak rám. Az M-es pont akkora, ami mondjuk még jövő hétig jó nekem, utána soha többé, az XL-es pedig majd kb. 2 hónap múlva lesz jó, de mivel ez egy vékony, nyári darab, az időjárás szerintem már nem kedvezne a viselésének...

Ezt el is mondtam a hölgynek, és köszönettel visszaadtam a két szoknyát. Ettől kezdve átváltott olyan undok üzemmódba, mintha a próbafülkében töltött idő alatt hirtelen agymosáson esett volna keresztül. Közölte velem, hogy teljesen hülyeséget kérek, nem csoda, hogy sehol nem találok hosszú kismama szoknyát, mert minden kismama csak nadrágra vágyik. Ha ugyanis olyan szörnyű ruhadarabot választanának, amikre én vadászom, akkor bizony a combjuk befülledne, csúnya kiütések keletkeznének rajta a nagy melegben, és mindenféle rettenetes mellékhatása lenne a viseletnek. Ne csodálkozzak hát, hogy nem kapok ilyet, azért nem gyártanak, mert hülyeség.

Nos, nem akartam a nénit nagyon megbántani, de én egész nyáron hosszú szoknyában jártam, soha egy fia kiütés nem volt a lábamon, egyéb borzalmakról nem is beszélve. Kifejezetten szellősnek és kellemes viseletnek találtam a szoknyáimat a nyári melegben, a gondom csak az, hogy az őszi szoknyáim már nem nagyon jönnek rám. Én szoknyás típus vagyok, még télen is inkább abban járok, vastag harisnyával, bakanccsal, nekem az jól áll. De most megint ki vagyok szolgáltatva a közízlésnek, mert mások szerint nekem nem így kéne járnom, örülnöm kellene a remek farmeroknak, amikből akár 3-4 fajtát is lehet találni a kismama választékban. Hurrá...

Nem tud valaki egy ügyes és olcsó varrónőt, aki kisegítene? Attól félek, nem lesz más megoldás...