Tegnap végre sikerült visszacuccolnunk a saját hálószobánkba, a hitvesi ágyba, aminek terrrrmészetesen mindketten nagyon örültünk. Reggel a szokásos átölelős ébredés közben a drágám a pocakomra tette a kezét, mert a minap említettem neki, hogy mostanra akkorákat rúg a gyermeke, hogy szerintem ezt már kívülről is lehet érezni.

És valóban. Bár először kissé megszeppent őgyermeksége, amikor a Papa meleg kezét megérezte, és figyelmesen kivárt, hogy most aztán mi lesz. De mivel a Papa nem csinált semmi gyanúsat, ezért aztán a kis mancsával odabokszolt a tenyerébe, megtéve ezzel az első olyan mozdulatot, amit egyszerre éreztek a szülei. Nagyon vigyorogtunk, és megint csak az az érzés tombolt bennem, hogy annyira, de annyira imádom őket. A Babát is, a Papát is... :)))

Jelenleg épp a kedvenc szobafestőm, Gyuri foglalatoskodik azzal, hogy kicsomagolja az újrafestett gyerekszobát. Holnap már akár kezdhetünk is ott rendezkedni, de előtte még le kell festeni pár gyerekbútort, ami eddig nem gyerekbútor volt, de most majd jól az lesz! :) Ezt persze nem én csinálom, hanem Péterem, de minden belebeszélés joga engem illet! Ahogy magamat ismerem, élek is majd ezen jogommal... :D

Hogy valamit azért én is fessek már abba a szobába (és mégse az ördög legyen az, akit a falra, ugye), úgy döntöttem, hogy az én reszortom lesz megtölteni a falat különféle gyermeteg képekkel. Már fogalmazódik a fejemben egy ostoba megjelenésű macskacsalád, akik a kockástól a pöttyösig mindenféle furcsa bundában illegetik majd magukat. Ha készen leszek, megosztom majd Veletek is a képtárat. :)) 

Az imént ettem egy csokis muffint (én sütöttem az elébb), mire gyermekem odabent olyan virtuóz ír néptáncot adott elő örömében, hogy csak pislogtam. Vigyáznom kell az ilyesmivel, mert lassan azért már eléri azt a nagyságot, aminél igencsak fájdalmas lesz egy-egy ilyen örömtánc... :)) 

(Jelenleg egyébként huszonkettedik hetes, és 28 cm a drága, szóval szépen növekszik. :D)