...de nem a nagyvilágból, hanem az én kis külön világomból. Ahol bizony furcsa dolgok történnek, és pillanatnyilag azt érzem a legkevésbé furcsának, hogy a nappalink romokban van, bontanak, vakolnak, átépítenek, hogy aztán az egész nappalit megforgathassuk 180 fokban, és eredményül valami olyat kapjunk, ami hosszú évekig érintetlenül és lakható állapotban állhat.

Ennél sokkal furcsább és stresszesebb dolog volt, amikor pár hete felhívott a védőnőm aggódva (szándéka szerint nagyon lazán, de nem vagyok olyan hülye, hogy ne vegyem észre, ha aggódik értem valaki, aki szeret), hogy az ÁNTSZ újabb hepatitis vérvizsgálatot rendelt el nálam, mert az eredményem "bizonytalan" lett. Ez két dolgot jelenthet: 1. pozitív lett az eredmény és kontrollt akarnak; 2. leejtették a vérmintámat, és fogalmuk sincs, hogy van-e nekem hepatitisem vagy sem...

Mondanom sem kell, hogy egy hepatitis B azért nem a legkívánatosabb dolog, amire egy ember vágyhat. Szexuális úton vagy vérrel terjed, sokan épp szülés közben a kórházban fertőződnek meg. Az első dolgom volt, hogy megkérdeztem, mi van, ha az vagyok? Nos, akkor a gyereknek azonnal a születése után kapnia kell egy oltást, aztán még kettő másikat (ha jól emlékszem egy hónaposan és félévesen). Ő tehát védve lesz, viszont a férjemet minden bizonnyal megfertőztem már, hiszen elég nyilvánvaló - már csak az állapotomból kifolyólag is -, hogy élünk szexuális életet.

Az ÁNTSZ-nek egy pozitív eredmény után le kell szűrnie a közvetlen családtagot (jelesül: a férjemet), mert feltételezik, hogy ő fertőzött meg engem, tehát elültetik a kismama fülében a bogarat, hogy a férj talán görbe utakon járt, és hazahozott egy kis "ajándékot", amivel egy életen át együtt kell élnünk. 10% az esély arra, hogy májrák vagy májzsugor alakul ki a betegségből, különben legyek nyugodt, talán évtizedekig elélek még tünetmentesen. Erre az első reakcióm az volt, hogy "meg a jó édesanyátokat, azt!".

Egyrészt ismerem a férjem, és megbízom benne maximálisan. Egészen biztos vagyok abban, hogy nem jár görbe utakon, egyszerűen ő nem olyan és kész. De biztosan vannak olyan férjek is, akiknél nem lehet ilyen magabiztosan kijelenteni, hogy nem tenne ilyet, és egy kismamának a legkevésbé arra van szüksége, hogy a párkapcsolatát megingassa valami. Szerintem. Az ÁNTSZ szerint persze kurvára mindegy, neki ugyanis nem fáj semmi.

Gondoltam, mivel a szülésig elég, ha kiderül a dolog, ráérek a cukorterheléses vérvételkor megcsapoltatni magam hepatitis ügyben is, de 3 hete megint aggódva hívott a védőnőm, hogy elmentem-e már végre a második szűrésre, mert az ÁNTSZ azzal vádolja őt, hogy nem szólt nekem a dologról. Így aztán november 4-én elmentem vérvételre, csak hogy béke legyen mindenkiben.

Még szerencse, hogy nem vagyok egy nagyon stresszelős típus, elkönyveltem, hogy nincs mit tenni, ha pozitív lesz, akkor majd azzal élünk tovább, ha negatív, akkor meg amúgy sincs miért aggódni. Kivártam szépen a három hetet (mert megkapniuk nagyon sürgős a mintát, de értesíteni az eredményről már nem olyan fontos...), és ma reggel betelefonáltam az Egészségházba, hogy megtudjam, van-e már eredmény. Először nem találták, aztán azt mondta a hölgy, hogy a hepatitis leletemet nem találja, de van egy HBsAg leletem esetleg. Mondom, hogy szerintem az ugyanaz. Nem, nem, ő majd megkérdezi, mert nem tudja, mi ez a rövidítés... Pár perc után szerencsére ő is megtudta, hogy igen, ez a heptatits hivatalos rövidítése, és örömmel újságolta, hogy negatív a leletem.

Tehát szerencsére annyi történt, hogy elsőre vagy elkavarták a vérmintámat, vagy elcsesztek valamit, de nekünk semmi bajunk. Természetesen megkönnyebbültem azért, hisz ez egy sor további kérdést vetett volna fel (nem az uram hűségével kapcsolatban!), szóval nyugi van. De azért az elgondolkodtató, hogy mi lett volna, ha nem ilyen típus vagyok, és nincs feltétlen bizalom közöttünk a férjemmel? Vajon hová fajulhatott volna itt pár hét alatt a "mert biztos megcsaltál, te dög" című játszma? Utálom az egészségügyet, úgy, ahogy van. Embertelen, lassú és felelőtlen. Tisztelet a kivételnek!