Tegnap megkezdődött az ünnep az első vasárnapi gyertyagyújtással. Miután szombat este megcsináltam a koszorút, és a kész műről egyetlen laza mozdulattal letörtem egy gyertyát, tegnap este megreparáltam lerokkantosított koszorúmat a megvásárolt kellékekkel, és máris kezdődhetett az ünnepünk.

Meggyújtottam a gyertyát, és szerelmesen a drágámra néztem, mire egy váratlan kérdéssel lepett meg: mit eszünk? Mit ennénk? Hisz már mindjárt este 10 óra van! Na igen, de szerinte gyertyagyújtáskor enni kell. Bevallom, én már túl voltam a fogmosáson is, egyáltalán nem számítottam arra, hogy még evés is lesz, de végül ráálltam, hogy elfelezzünk egy Lindor csokigolyót. Aztán mehettem újra fogat mosni. :) 

Lefekvés előtt úgy gondoltam, ideje lenne tényleg előkeríteni Zenemacit (különben is ünnep van, gyermekem is megérdemel valami kis pluszt :D), mert picurkám az egész napos séta közben aranyosan durmolt, így várható volt, hogy megint éjjel lesz az aktív időszak. Kicsit tartottam attól, hogy milyen érzés lesz felbontani Ákos dobozait, meglátni a pici ruhákat, a fájdalmas emlékeket. Pontosan emlékszem, amikor zokogva elcsomagoltam mindent, és úgy éreztem, hogy a szívem szakad meg... hát most ezeket a dobozokat kellett volna feltúrnom Zenemaciért. Nehezen szántam rá magam.

Meglepve tapasztaltam viszont, hogy még a legnagyobb lelki gyötrelmek között is milyen okos tudok lenni: felcímkéztem ugyanis a dobozokat, hogy pontosan mit tartalmaznak. Eddig csak a nagy betűkkel felírt GYEREKSZOBA címke látszott, de most, hogy közelről megnéztem, bizony az is alatta volt mindig, hogy mi van a dobozban. Találtam "Ruhák-Newborn" feliratút, meg "Ruhák-Közepes" és "Ruhák-Nagyobb" címkézésűt is. Aztán megláttam, amit kerestem: "Gyerekcuccok, cumi, pelenka, zenemaci". Jupppiii! Megvan hát a medve, és még csak ki sem kellett nyitnom érte sok dobozt! 

A drágám épp telefonált, mikor vigyorogva felmutattam neki a medvét. Édes volt, szétterült az arcán egy ragyogó mosoly, és átölelt. Mikor végzett a telefonálással, megint megölelt, és azt mondta, már alig várta, hogy előkerüljön a zenemaci, és nagyon örül, hogy mostantól végre édesnégyesben alszunk az ágyban.

Este, mikor már végeztem a naplóírással, Péter pedig az olvasással, elhelyezkedtünk a szokásos módon. Ő átölelt minket, hátulról szorosan hozzám simult. Macit a pocakomhoz tettem és felhúztam. Felcsendült a rég nem hallott kis dallam, a picurka odabent fülelni kezdett, mocorgott még egy kicsit, és mikor véget ért a zene, mindhárman elaludtunk. Olyan érzés volt, mintha valami védőburok lenne az ágy körül, ahová nem hatolhat be a világ semmi rosszasága, ahol csak boldogság van és szeretet.

Mikor ezt reggel végiggondoltam, elröhögtem magam. A fene se gondolná, hogy ilyen rohadt giccsesen tudok én boldog lenni, erre tessék! Na de sebaj, ennél nagyobb bajunk ugyebár ne legyen! :)))