Nem tudom, más családokban is így szokás-e, de nálunk a legtöbb gyereknek volt valami "nyugtatója". Én magam az ujjszopásommal vigasztaltam magam, ami igen praktikus volt, mert az ujjam mindig kéznél volt. Az unokahúgomnak "dője-babája" volt, ami egy puha, selymes kendőből varrt kis rongybaba volt tulajdonképpen. Nálunk az egyik lánynak "rongyija" volt, azzal tudott csak elaludni, azt nem volt szabad otthon felejteni sosem.

Ákosnak a keresztfiam, Boti vett még anno egy nagyon édes "rongyit", egy pihe-puha anyagból készült kis kendőt, amire egy macifejet is szerkesztettek, tehát voltaképp egy rongymedve ő, és nagyon aranyos. Mikor Ákos meghalt, szóba került, hogy eltemetnénk vele ezt a kis játékot, mert ezt neki szánta az unokatesója, de én azt kértem, hogy inkább tegyék el, és adják oda majd a következő gyerekemnek, aki biztosan szeretni fogja a bátyuskájától örökölt kis ajándékot.

Ma fürdés közben, amikor a legkedvencebb nővéremtől kapott legkedvencebb tusfürdőmmel kényeztettem magam, és nem győztem szimatolni azt a fincsi-fincsi illatot, eszembe jutott, hogy nekem kell egy rongyi, aminek ilyen illata van! Oké, ne röhögjetek annyira, tudom, hogy öt perc múlva 35 leszek, és már igazán leszokhatnék az ilyen gyerekes dolgokról, de megkívántam nagyon. Eszembe jutott, hogy anyósom még Ákosnak varrt pelenka anyagból kis törlőkendőket. Ezeket most Lili örökölte ugyan, de úgy döntöttem, egyet lenyúlok, és beáztatom tusfürdős vízbe. Addig is, míg nem szagolgathatom az édes, babaillatú kislányomat, jár nekem egy kis szórakozás! Há' nem? Há' de! (Ahogy Besenyő IV Pista bácsi, vagyis Besenyő Igazam Van Pistabácsi is megmondta! :D)