Szinte naponta kapok jótanácsokat az oltással kapcsolatban. Az egyik tábor nyomatékosan felszólít, hogy azonnal oltassam be magam, a másik nyomatékosan felszólít, hogy eszembe ne jusson. Nyilván az én döntésem az, hogy mit teszek, de bevallom, rendesen összezavarodok néha a témában.

Nézzük az opciókat: 
1. Nem oltatom be magam.
1.1. Nem lesz semmi bajom, hisz úgysem járok közösségekbe, nem tömegközlekedem, erősítem az immunrendszeremet naponta, ha vásárolni megyek, nem érek a szememhez, orromhoz, számhoz, hazaérve első dolgom az alapos kézmosás. Esténként száj- és torokfertőtlenítő cukorkát szopogatok, minden nap meleg, citromos teát iszom, vitaminokat szedek, zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztok. És reménykedem. (Ráadásul péntektől jön a hideg időjárás, ami köztudottan nem kedvez a járványok terjedésének, így van rá esély, hogy megúszom minden különösebb hókuszpókusz nélkül.)
1.2. Mégis elkapom azt a francos vírust valahogy, és akkor megnézhetem magam.

2. Beoltatom magam.
2.1. Nem lesz semmi bajom, mert olyan az immunrendszerem, hogy még egy ebola se döntene le, ráadásul már pszichésen is roppant védett vagyok, hisz tudom, hogy beoltattam magam. Hurrá.
2.2. Az orvosok inkább reménykednek abban, hogy a magzatra nincs káros hatása az oltásnak, semmint tudnák, így lehet, hogy nem leszek beteg, de a gyereknek mégis ártok vele.
2.3. Ahogy a hírekből értesültem, már van olyan, aki az oltás ellenére is megbetegedett, így aztán az egész cécó felesleges baromságnak tűnik, és életbe lép a fatalista elképzelésem a dologról: ha el kell kapnom, úgyis elkapom, ha nem, akkor úgyse.

Az egészben az idegesít legjobban, hogy az orvosok könnyen mondják, hogy ó, a magzatra nem lesz semmilyen hatással, hisz ha mégis, akkor utólag ez őket annyiban érinti, hogy majd egymásra mutogatnak, hogy ki találta ezt ki, aztán bejelentik, hogy ez előre nem látható, váratlan fordulat volt, bocs. De akinek a gyereke lesz beteg később emiatt, annak az egész élete változik meg a dologtól! Akárhonnan nézem, a felelősség és a kockázat az enyém, és csak én dönthetek erről, mert én viselem majd a következményeket.

Eddig mindig azt tapasztaltam, hogy magamra nézve az első gondolat volt mindig a legjobb, ha megpróbáltam nem ösztönből, hanem ésszel cselekedni, mindig jó nagy szarba kavartam magam. Most az első gondoltom (és az utána következő hárommillió is) ezzel kapcsolatban az volt, hogy nekünk ez nem lenne jó. Egyelőre még mindig kb. 99-1re vezet nálam a NEM. Ma jön a védőnőm, pénteken megyek nőgyógyászhoz, megkérdem mindkettőt, hogy mit gondolnak. Remélem azt, amit én! Úgy könnyebb egyezségre jutnunk. :))