A nagy karácsonyi jövés-menés a mai nappal ér véget, ma érkeznek hozzánk az utolsó vendégek az idén. Amikor a férjem azt mondta,  hogy inkább mi lássunk vendégül mindenkit, és ne menjünk sehová (rám való tekintettel), nagyon hálás voltam, pedig akkor még nem sejtettem, hogy ez voltaképp mit jelent.

Azt jelentette ugyanis, hogy az én drágám mindent megcsinált helyettem. Annyi volt a dolgom egész karácsonykor, hogy ott legyek az asztalnál és egyek. Ezt a részt remekül teljesítettem is, még nem mertem megnézni, hány kiló ragadt rám a napokban, nem akartam sokkolni magam ilyesmivel. :) Épp elég sok(k) volt a szervezetemnek a "halászlé - töltött káposzta - süti, süti, süti - virsli kenyérrel, salátával - süti, süti" című program. Sajnos második ünnepen megtoldottam még a sort egy újabb adag káposztával, mert este még nagyon kívántam valami savanykás ízt. Erre viszont már az én jólnevelt kislányom is beintett egy nagyot, és visszaküldte az egész menüt... nem esett jól.

Visszatérve a férjemre, újfent egyértelművé vált, hogy főnyeremény a drága. Ahogy a két lánya is, meg az én családom is. :) Senki nem hagyta még azt sem, hogy terítsek, nehogy a sok tányér előpakolása megviseljen. Max. az evőeszközöket pakolhattam az asztalra, majd mosogatás után visszapakolhattam a dobozba. Ja, és szalvétát is hajtogathattam. :)) A levest anyukám főzte, a káposztát Péterem, a sütiáradatból csak kettő fűződött hozzám, a kókusztorta, mert azt csak én tudom csinálni, és egy csokikrémes-babapiskótás izé, aminek nagy sikere volt, bár majomegyszerű kis cucc. De anyósom hozott például mézeskrémest, anyukámék hoztak beigliket, diótortát, zserbót, aprósütiket, Roy barátom 3 azaz három(!) brownie tortával érkezett, apósom felesége puncsroláddal jött, szóval volt süti rogyásig. A férjem tálalt, aztán leszedte az asztalról a piszkos edényeket, bepakolta a mosogatógépet, kipakolta a mosogatógépet, közben figyelt a vendégek italigényére, folyamatosan ügyelt rá, hogy mindenki megkapjon mindent, amire vágyik, és hogy a terhes felesége még véletlenül se emeljen fel egy kanálnál nagyobb tárgyat. A csajok is nagyon sokat segítettek, tényleg el vagyok kényeztetve, és nagyon hálás is vagyok érte, baromi jó érzés. :) 

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag semmit sem csináltam, nagyon elfáradtam. Estére mindig bekeményedett kicsit a pocim, éreztem, hogy nagyon elmentem a határig, és ez nem jó. Vasárnap próbáltam pihenni minél többet, de azért vasalnom már igazán kellett kicsit, így egy kör házimunkát belecsempésztem a napba. Persze maradt még kb. 25 kör, szóval ma is muszáj lesz egy kicsit foglalkozni ilyesmivel is.

Lilikém már mindjárt 7 hónapos, ezért úgy döntöttem, hogy januárban azzal indítom a hétköznapokat, hogy elkezdem kidobozolni a ruhácskákat, kimosom őket újra, aztán berendezem a szekrényét. Lehet, hogy korai még, de valahogy úgy érzem, hogy inkább legyen ott készen, mint hogy Lili mondjuk váratlanul úgy döntsön, hogy jön, és nem lesz semmi, amit ráadhatnék. Néha vannak olyan fájdalmaim, mintha már szülésre készülnénk, és ez kicsit megijeszt. Na nem nagyon, de annyira mindenképp, hogy elkezdjek foglalkozni a babaszobával. :) 

Első körben most annyit tehetek az ügy előmozdítása érdekében, hogy megyek, és elkezdek vasalni, mert most a vasalnivaló foglalja el a babaszoba nagyobbik részét... Jaj, még belegondolni is szörnyű, mi vár ott rám... de sebaj, egyszer azt is meg kell csinálnom, és miért épp a mai nap lenne rosszabb erre, mint a többi? :) 

Vasalásmentes szép napokat kívánok mindenkinek (illetve mindenki másnak)! :)