Nagyapám sokat énekelgette kiskoromban, hogy "almát eszem, ropog a fogam alatt". Nos, az almát sajnos nem tudom megenni, mert baromira ég tőle a gyomrom, bezzeg a csoki, az jöhet! Szörnyű. :) 

Miután szerencsésen megállapították, hogy nem vagyok cukorbeteg, lelkifurdalás nélkül zabálom a csokoládét. Nem, nem eszem, zabálom, falom, ész és fék nélkül. Mert jó. Mert élvezem. És mert ugrál tőle a gyerekem, mint egy kisnyúl, és az olyan nagyon jóóóó! :))) Érdekes, hogy még ennek ellenére sem értem el azt a súlyt, amit Ákossal ilyenkorra, de persze az utolsó harmadban történnek csudák az emberrel, amikor már azt hiszi, hogy egész jól megúszta a súlyfelesleget, hirtelen olyat láthat a mérlegen, amitől majd' leszédül. Én legalábbis voltam így...

Mindenhol azt olvasom, kerüljem a zsíros ételeket. Jó. Megkerülöm, és csak három kör után eszem meg az isteni, fokhagymás zsírban sült husikámat. Megint nagyon finom lett, és eszem ágában sincs lemondani róla. Fogalmam sincs, mi bajuk vele, de én rajongok a zsíros kenyérért. Egyrészt finom, másrészt nem ég tőle a gyomrom, mint oly sok minden mástól, harmadrészt az amúgy hihetetlenül lelassult emésztésemre is remek hatással van, szóval éljen soká a zsíros kenyér! Illetve ne éljen, pusztuljon! Pusztítom is! :D

Érdekes mellékhatása még a terhességnek, hogy szeretem a vizet. Amúgy nem rajongok az ásványvízért, de jelen állapotomban egész megkedveltem. Gondoltam, milyen jó, remélem, megmarad majd a szoptatás alatt is ez a lelkesedés, úgyis sok folyadékot kell innom, de Edit barátnőm ma megnyugtatott, hogy tapasztalatai szerint marhára mindegy volt, mennyi folyadékot iszik, neki attól lett teje, hogy elkezdett nem aggódni azon, hogy lesz-e. Szóval lehet, hogy feleslegesen szerettem meg a vizet... (oké, ez csak vicc, tudom, hogy jót tesz, meg minden).

Na jó, most megyek, megnézem, milyen csoki van még itthon, amit nem faltam fel. :)