Végre-végre-végre! Február van, drágáim! Tudjátok, ez mit jelent? Bizony, ebben a hónapban megszületik a kislányom! Legkésőbb 26-án, de ha a boszorkányoknak hihetünk - és miért ne tennénk, hisz mindig igazuk van - nem is kell addig várni! Jaj, olyan izgatott vagyok! :) 

A januárt sajnos durva alhasi fájdalmakkal búcsúztattam, de ne aggódjatok, nincs semmi vész, csak a MagneB6, amit azért kellett nagy dózisban ennem, mert az segít elkerülni a fájással járó méhösszehúzódásokat, sajnos bír egy ilyen hülye mellékhatással. Konkrétan hasmenést okoz, az meg ugye hasfájást. Csessze meg. Na mindegy, lényeg, hogy kiderült, mitől van, és már konzultáltam szakemberrel az ügyben, a napi 3x2 helyett csak 1x2-t veszek be, azt is csak délután 4 körül, mert így az esti megkeményedések megkapják az ellenszert, de mégsem eszem a gyogyiból annyit, hogy fájjon a pocakom. Remélem, beválik az új stratégia (eddig működik: ma még nem vettem be belőle, és nem is fáj a pocim egyáltalán).

Rémesen hülye álmaim voltak az éjjel. Ezer éve nem látott barátnők jelentek meg álmomban, egyikükről úgy tudtam, hogy egy hónappal korábbra van kiírva, mint én, mégis nekem volt nagyobb a pocakom. Aztán minél jobban megnéztem, annál inkább úgy látszott, hogy voltaképp neki nincs is nagy hasa. Erre azt mondta, hogy valami baja volt a babájának, ezért 20 hetesen kivették belőle, betették valami gépbe, és ha majd feltalálják a gyógymódot a betegségére, akkor visszateszik a pocijába, és megszülheti. Ekkora hülyeségek honnan jönnek? Ehh...

Alapvetően azt mondom, jól vagyunk, de van az a bizonyos fájdalom, amiről már írtam korábban is (nevezetesen az, hogy valami elképesztően tud fájni a "kijárat", mivel ott futnak össze a méhtartó szalagok, amik már a negyedik hónap óta nyúlnak és fájnak). Nappal még csak-csak ura vagyok magamnak annyira, hogy nem őrjöngök miatta, de éjszaka sokszor arra ébredek, hogy feljajdulok, mert egy mozdulatra mindjárt belém hasít az éles fájdalom, és a falat tudnám lekaparni tőle rögtön. Ez nem valami jó, de mit lehet tenni, még egy kicsit ki kell bírni.

Ez a kis mókus odabent szorgalmasan ficereg, csuklik, kapálódzik, nagyon édes. Még mindig (vagy már megint) keresztben fekszik, tegnap megint egyszerre dugta ki a buksiját az egyik oldalon, a popsit a másik oldalon (könnyű megkülönböztetni őket, a popsi a nagyobb bucka... :D). Azóta a lökött férjem azzal stresszel, hogy ne feküdjek arra az oldalamra, amerre a feje van, mert összenyomom a fejét a gyereknek. Ha álmomban mégis arra gördülök, mindig belém áll a frász...

Istenem, remélem, minden rendben lesz! Annyira várjuk ezt a csöpp kis manót, úgy készülünk már arra, hogy véget érjen kettőnk eddigi élete, és elkezdődhessen végre hármunk új, csodálatos élete! Valamiért rögeszmésen hiszem, hogy ez a kislány mindenkire jó hatással lesz. Mindenki megszabadul a rossz dolgoktól a családban, mert Lili bearanyozza az életünket. Ezért aztán tényleg úgy várom, mint a Messiást! :)))

És már február van! Már február, drágáim! Juppppiiiiiii! :D