Készülünk a kórházba. Ez nemcsak nagy pakolást jelent, hanem mindenféle olyan teendőket is, amikre ott vélhetően nem lesz alkalom. Ma például kozmetikusnál voltunk, hogy rendbe tetessük magunkat (főleg a Mamát, mert Baba nyilván tökéletes odabent), mielőtt bevonulunk a kórházba.

Majd vasárnap, mielőtt bemegyek, lesz még minden, ami kell: hajmosás, körömápolás, végső nagy pakolás, meg ilyenek. Éppen ezért (meg azért, mert nem kettesben leszünk Péteremmel hétvégén) a Valentin-napozás idén elmarad, nem megyünk sem romantikus ebédelni/vacsorázni, se semmi hasonló. Viszont Pétertől tegnap kaptam egy könyvet Valentin-napra, amit Kinga barátnőm javasolt nemrég. Első ránézésre minden kritériumnak megfelel: baromi vastag, ígéretes a sztori, és befér a bőröndbe is. :) 

Azt hiszem, kezdek átesni a ló másik oldalára, ami a pakolást illeti. A legújabb ötletem, hogy viszek magammal rajzmappát is, mert nagyon belejöttem a macskás rajzokba, és hátha még eszembe jutna pár macska, akinek kalanadjairól írni szeretnék később, most viszont megrajzolhatnám hozzá a képet. Mert ráérek. Nagggyon ráérek. :) De nem tudom, szokás-e úgy beköltözni a kórházba, hogy az ember viszi magával a fél háztartást, könyvet, naplót, egy másik naplót a gyereknek, rajzeszközöket, zenetárat, ruhát és minden egyebet, amit még hirtelen nélkülözhetetlennek érez. Eddig egyszer voltam életemben kórházban, akkor viszont a legkisebb problémám az volt, hogy mivel üssem el az időt, akkor leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy ne dögöljek bele a fájdalomba. Szóval most nem tudom, normális dolog-e, ha úgy érzekem, mintha szállodába jönnék...

Egyébként hazafelé a kozmetikából megcsúsztam a havon. Ne tessék ijedezni, nem estem el, nem lett semmi baj, csak elszidtam azt a háztulajdonost, aki nem volt képes a járdájáról eltolni a havat, pedig mindenki más megtette, és másoknál már gyönyörűen el is olvadt a hó. Erre hazaérek, és látom, hogy mi is ilyen gondatlan háztulajok vagyunk, csak nálunk havas a járda még, sehol máshol. Na, kaptam is a hólapátot, és tettem róla, hogy ne legyen havas. Persze ha ezt az uram megtudná, megcsomózná a nyakamat, mert eltiltott az ilyesmitől, de szerencsére nem látta... :)) (Dénes, itt szólok, hogy ha megmondasz Péternek, örihari! ;-)) Szóval psssszt!) Egyáltalán nem volt nehéz meló, csak kicsit fáradtam el, annyi még jól is esett. Viszont most megyek ebédelni, aztán pihenni. Jók legyetek! :)