Amikor Ákost vártam, mindig nevettem, mikor kérdezték, hogy akarom-e hallani a szívhangját. Persze, akartam, de mivel alapvetően tudtam, hogy jól kell lennie, sosem reszkettem, hogy vajon minden rendben van-e. Néha úgy tűnt, a védőnő és az orvos jobban izgul miatta, mint én. Aztán jött az utolsó vizsgálat, ami megváltoztatta az életem.

Most, hogy a második babámat várom, a szívhang a kedvenc zeném. Erről már írtam is múlt héten, imádom. Nagyon megörültem, mikor a férjem szólt, hogy vett a Vaterán egy szívhangmérőt, amit vasárnap reggel át is vettünk. Nagyon jópofa kis szerkezet, csak egy kis babaolaj kell hozzá, meg elem, és az ember már hallgatózhat is a pocakba. Megérkeztünk anyukámékhoz a kütyüvel, gondoltam, most mindenki hallhatja ezt a csodát.

Igen ám, de valami olyan furcsa volt. Valahogy lassabban vert az a kis szív, mint kellett volna. Nagyjából olyan tempóban, mint az enyém. Pedig azt tudja az ember lánya már másfél terhesség után, hogy nem ezt kellene hallania, hanem valami gyors, eszeveszett tempóban lüktető kis szívecskét. Bevallom, kicsit kiborultam. Felhívtam a barátnőmet, akiknek pontosan ilyen készülékük van, hogy tapasztaltak-e ilyen eltérést. Azt mondta, hogy nem, sosem, viszont mikor később kölcsönadták a gépet a családban, ott is hatalmas riadalmat keltett a szerkentyű, mert a kis zöld led ugyan vidáman világított, de az elem szinte teljesen lemerült, így ők egyáltalán nem találtak a babájuknál szívhangot. Azt mondta, vegyek sürgősen új elemet.

Nos, vettem, és persze első dolgom volt, hogy ki is próbáljam. Nagy kő esett le a szívemről, mikor meghallottam a várva-várt lüktetést. Persze a kis csibész menekül a hallgatózás elől, szerintem nem fogom sokat gyötörni ezzel a mutatvánnyal, úgy érzem, utálja. Egyelőre ügyesen meg tud lógni előlem, mert egyrészt még ügyetlenebb vagyok, másrészt pedig még bőven van hely odabent a bújócskára. Ahogy azonban nőni fog, már egyre kevésbé lesz a terep megfelelő erre a kis játékra, úgyhogy akkor győz a Mami... Hát igen, az élet már csak ilyen "kegyetlen"! :))

Teljesen még nem tudtam azonban megnyugodni. Pontosan 10 munkanappal ezelőtt azt mondták a Down-szűrésen, hogy legkésőbb 10 munkanap múlva megkapom az eredményt. Azóta naponta alig többször, mint nyolcezerszer nézem meg a kérdéses postafiókot, de még semmi. Egy mukk sem. Sokan ismertek engem jól, tudjátok, hogy a türelem sosem volt az erősségem (és akkor most még roppant finoman fogalmaztam). Megőrjít ez a várakozás, mert már annyira szeretném látni ezt a pár szót: "Down-szindróma: NEGATÍV; Edwards-kór: NEGATÍV; Idegcsőzáródási rendellenesség: NEGATÍV". Amíg ezt nem látom, hogyan lehetnék nyugodt? Lécci, lécci, lécci, jöjjön már meg ez a francos eredmény!