Ma belefutottam valakibe, aki igencsak másként értelmezi azt a fogalmat, hogy "rossz hír".

Egy szerelő érkezett a már/még meglévő munkásaink mellé, és pár perc után nagyon éleslátóan észrevette, hogy gyereket várok. Örömmel újságolta, hogy az ő felesége is terhes, 4 hónapos, de sajnos tegnap rossz hírt kaptak. A lépcső tetején álltunk épp, amikor ezt mondta, és szorongva fordultam vissza felé, hogy úristen, vajon mi lehetett a rossz hír. Látva rajtam az érdeklődést, kibökte: "Lány lesz!"

- Ez a rossz hír? - kérdeztem értetlenkedve.
- Igen. Teljesen kiakadtam. A fiam is. Ilyen rossz hírt kapni... - sóhajtozott tovább. Ekkor még bírtam uralkodni magamon, de éreztem, hogy baj lesz. Mivel nem reagáltam ezek szerint megfelelően, emberünk tán azt gondolhatta, hogy nem érzem át a probléma súlyos mivoltát, mert folytatta: 
- Hazamentünk, és mondtam a fiamnak, hogy baj van, húgod lesz! Erre azt kérdezte, hogy az fiú vagy lány? Lány! Na, erre a gyerek is teljesen odavolt, ő is fiú testvért akart. Szóval rossz hír ez, nagyon rossz.

Itt szakadt el a cérnám. A tőlem telhető leghiggadtabb hangon elmeséltem neki, hogy mi a rossz hír. Hogy amikor az embernek a terhessége végén azt mondják, hogy nem él a gyereke, az rossz hír. AZ tényleg rossz hír. És tekintve, hogy én sajnos magam mögött tudhatok egy ilyen rossz hírt, kurvára nem tud megrázni, hogy neki nem fia lesz, hanem lánya, bocs. Aztán látva a döbbenetet az arcán témát váltottam, és elkezdtem arról beszélni vele, amiért tulajdonképpen jött. Nem akartam elmélyülni a témában, de nem bírtam megállni...

Így utólag sajnálom szerencsétlent, azt hiszem, alaposan leforráztam a dologgal. Mikor búcsúzott, nagyon zavarban volt, és azt mondta, nem is tudja, mit kívánjon. Mondtam, sebaj, én maguknak a legjobbakat kívánom. Akkor ő is nekem, mondta, és elment.

Olyan furcsák az emberek. Vajon miért tartják jópofaságnak arról sírni, hogy egy egészséges kislányt várnak erre a világra?