Gyermekem jelenleg még lábbal lefelé lubickol a pocakomban, és mi tagadás, elég aktív kölök, szerintem az apjára ütött. :)) 

Az esetek többségében igazodik a mama alvási idejéhez, és nem csinálja, amit a tesója oly gyakran megtett, nevezetesen azt, hogy kirugdossa a mamát éjjel az ágyból. Nem, ő is elszenderül, amikor én alszom, és ennek nagyon örülök, mert kialvatlanul én használhatatlan vagyok. Remélem, ez megmarad majd azokra az időkre is, amikor már idekint rugdalózik a kis csibész! 

Van úgy, hogy minden átmenet nélkül elkezd ficánkolni, de az édességtől garantáltan táncra perdül. Ilyenkor úgy kapkodja a kis tappancsait, mint egy igazi ír néptáncos (ha nem jut eszedbe, milyen is az, katt a linkre, és meglátod). Nagyon aranyos, és egyelőre még nagyon kellemes érzés is, mert még nincs egészen 30 centis, és még csak fél kiló. De azért emlékszem én még arra élénken, hogy milyen volt, amikor egy 60 centis babuci mozgolódott ilyen hevesen odabent, én meg csillagokat láttam szinte...

Néha nem tudom eldönteni, hogy a terhességi hormonok okozzák-e vagy amúgy is ezt érezném, de olyan szerelmes vagyok a férjembe, hogy ha még nem lennék a felesége, biztos nagyon hozzá akarnék menni! :))) Van egy mozdulata, amit annyira szeretek, hogy elolvadok tőle minden reggel. Felkelés után átölel (jóval magasabb nálam), az egyik karjával a hátamat fogja, a másik kezét pedig a fejemre teszi, és simogat. Olyan biztonságban érzem magam ilyenkor, hogy az leírhatatlan. Mintha a világ minden rossz dolgától megvédene engem ez a két erős kar, ezek a kedvesen ölelő kezek. Istenem, mennyire szeretem én ezt az embert! És micsoda mázli, hogy ő meg pont engem szeret! :)))))

Na jól van, nem ömlengek tovább, de ez most valahogy kiszaladt belőlem. Asszem, túlcsordultak bennem megint az érzelmek. Jaaaj, ez a várandósság! :)))