Azt olvasom egy babaportálon, hogy nem ajánlják a kismamáknak az otthoni szívhangmérő használatát. Tekintve, hogy nekem is van, és használom is, elolvastam gyorsan a cikket, hogy miért keltek ki a szakemberek a találmány ellen.
A dolog lényege, hogy abból indulnak ki: a kismama alapvetően hülye. Nem mondom, hogy megalapozatlan a feltételezés, de mégsem értek egyet teljesen. Azért nem ajánlják, mert ha csökkennek a magzatmozgások, akkor a kismama megnyugtatja magát a szerkezettel, amikor szívhangot talál, és esetleg nem fordul időben orvoshoz. Ez elvben oké, de gyakorlatban egy baromság szerintem.
Nézzük az én esetemet! Ákos 2008. június 25-én reggel még csuklott a pocakomban. Délelőtt még éreztem magzatmozgásokat. Délután úgy vettem észre, hogy már nincs magzatmozgás, hiába faltam a csokikat, ittam a cukros üdítőket, mentem vele melegvizes zuhany alá, nem mozdult. Ekkor bementem a kórházba, ahol közölték, hogy már nem él. Az orvosok arra gyanakodtak, hogy már régebben megállt a szíve, hiába mondtam, hogy pontosan tudom, hogy reggel még élt, nem hitték el, vérvizsgálatot rendeltek el gyorsan, nehogy vérmérgezést kapjak. A vajúdás aznap éjfélkor megindult, únius 26-án reggel 9 után vittek a szülészetre, fél12re megszültem Ákost. Azt mondták, lehet, hogy önkéntelenül döccent már csak jobbra-balra bennem előző délelőtt is, azt nem lehet életjelnek tekinteni, úgyhogy vegyük a tutit, reggel fél6kor még csuklott, azt nem lehet úgy, ha az ember már nem él.
Ennél fogva azt gondolom, hogy miután észleltem a mozgások hiányát, hamar kórházba kerültem (nem volt még szívhangmérőm), mégsem lehetett már segíteni Ákoson, addigra már nem élt (hiszen ezt éreztem meg, hogy már nem mozog...). Lilivel elő-előkapdosom a szívhangmérőt, és míg az elején valóban volt olyan, hogy nem hallottam a szívhangját, vagy olyan is, hogy a sajátomat hallottam, mostanra már megtanultam, hogy melyik hang mit jelent. Lehet, hogy tévedek, de szerintem a gyerek szívhangja elég speciális. (Amikor a sajátomat hallottam, mondtam is, hogy itt valami nem stimmel, túl lassú ez ahhoz, hogy az övé legyen, és tényleg.)
Engem igenis megnyugtat, amikor meghallom a szapora szívdobogást, amit kizárólag akkor nézek csak, ha a kisasszony pihenőnapot tart, és nem mocorog órákig. Ha minden ilyen alkalommal berohannék a kórházba, valószínűleg egyszerűbb lenne, ha beköltöznék, és napi UH vizsgálatot és NST-t kérnék, hogy lássam, minden rendben van-e. De szerintem ezt nem indokolja semmi. Én azt gondolom, hogy nem lebeszélni kell a kismamákat erről a szerkezetről, hanem megtanítani őket a helyes használatra. Hogy például ne keverhesse össze a saját szívhangját a gyerekével.
A fonák az egészben, hogy az orvosok mindent elkövetnek, hogy minden szir-szarral hozzájuk rohangáljunk, miközben ha megteszed, a többség - tisztelet a kivételnek - közli veled, hogy nem vagy normális, nem kell mindentől úgy fosni, és különben is, ő erre nem ér rá. Jövő pénteken megyek a dokimhoz, megkérdezem, ő mit gondol erről...
inehsorab 2010.01.07. 13:59:59
Szerintem minden olyan dolog jó a terhesség alatt, ami megnyugtatja a kismamát. Sajnos az orvostudomány nem ezen az úton halad.
A dokik hozzáállásáról csak annyit, hogy ők még nem voltak várandósak, se nem szültek még. Akkor meg mi alapján mondják meg a tutit?
ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2010.01.07. 14:04:18
Egyetértek. :) Amúgy az én dokimat mindig azzal szerelem le, mikor jobban akarja tudni, hogy mit érzek, hogy majd ha ő csinálja, megmondhatja, amíg bennem történik, majd én tudom, mi a jó nekem. :) Nem mondom, ez kicsit beképzelten hangzik, de tényleg úgy érzem, hogy az én testemhez én értek legjobban, elvégre én érzem, mi van vele, benne. Nem?
Az meg a halálom, mikor egy férfi azt mondja, hogy a szülés azért nem fájhat annyira... aha... szerintem a hereletépés sem. Kipróbálhatom rajta? :D
Kipy 2010.01.07. 17:24:52
ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2010.01.07. 19:10:31
Szeretem az empatikus orvosokat! :)))