Kedden reggel már megint megijesztett ez a kis boszorka, mert előző este akkora bulit csapott odabent, hogy másnap úgy döntött, pihenget egy jót. És képzeljétek, egészen fegyelmezett tudtam maradni, míg odaértem a védőnőhöz (9:30), igaz, akkor azzal nyitottam, hogy "hol a szívhangmérőd?". :) 

Ez volt az utolsó terhesgondozásom, ezután már csak a kórház lesz. Többen sajnálnak engem azért, hogy bemegyek a kórházba, de bevallom, nekem ez nem jelent problémát. Biatorbágyról napi kétszer bebumlizni a Szent Imrébe sokkal nehezebben megoldható feladat, mint becuccolni oda, és "kéznél lenni". :) Arról nem is beszélve, hogy itthon sem vagyok már épp virgonc, vidám hangulatban, nyűgös vagyok tőle, hogy nem tudok hogyan ülni-állni-feküdni, minden kényelmetlen, minden nehézkes. Most akkor nem mindegy, hogy hol nyüglődöm? Ott legalább bárhogy alakulnak is a dolgok, azonnali segítségre számíthatok. Én legalábbis számítok... :) (Léccci ne mondjatok elrettentő példákat, hogy x.y. hiába volt kórházban, mégsem... oké? :D)

Lili a keddi ijesztés után megint rákapcsolt, és szórakoztató üzemmódra állította magát. Nemrég egy kommentben írta AnRea, hogy milyen furcsa, hogy én tudom, mikor merre vannak bennem a gyerekem alkatrészei. Nos, nem nagy mutatvány ám! Lili úgy tudja kitenni magát a hasfalamon, hogy szabályosan látom, mijét dugja épp kifelé. Egyik este mondtam a férjemnek, hogy hozzon már ide pár gyereksapkát, mert most meg tudnám próbálni, melyik illik a gyerek fejére, ugyanis úgy kidugta a kis kobakját, hogy simán lehetett volna méretet venni róla... :) Nem állítom, hogy az ilyen mutatványok fájdalommentesek lennének, de roppant aranyosak. :)))

A minap viszont hallottam egy esetet a másik végletről, azóta sem térek magamhoz a döbbenetből. Egy nőt azzal vittek be a kórházba, hogy "nem mozognak a belei", és fáj a hasa. Mint kiderült, a beleivel nem volt semmi gond, egyszerűen már két napja szült. És nem vette észre, mert állítása szerint fogalma sem volt róla, hogy terhes. A 3200g-os gyermeke feje már látszott a hüvelyében, neki pedig sejtelme sem volt róla, hogy mi történik benne. Szegény babácska elakadt, és mivel nem kapott segítséget, meghalt odabent, fél úton a világ felé. Nagyon elszomorított ez a dolog.

Egyrészt akárki akármit mond, én nem értem, egyszerűen nem értem, hogy lehet nem észrevenni, hogy a gyerek odabent mozog. Mert olyan kisbaba egyszerűen nincs, aki nem mozog, és 9 hónapon át semmi jelét nem adja annak, hogy ő odabent épp a születésre készül. Másrészt aki szült már, azért tudja, milyen durva, feszítő érzés, amikor a babuci feje elindul kifelé. Komolyan nem is értem, hogy hogyan bírta a nő ezt a fájdalmat két napig! Az eset még az idősebb orvosokat is megdöbbentette a kórházban. Olyat már többen láttak, hogy "nem vette észre, hogy terhes", de olyat még senki, hogy nem vette észre, hogy két napja szül... :-S Mázlija volt, hogy nem halt meg ő is vérmérgezésben.

Lili babám viszont szerencsére jól van, és nagyon figyelemreméltó kis személyiség már most. Mindent elkövet, hogy állandóan figyeljünk rá, és így is teszünk. Még akkor is, amikor fájdalmat okoz a mozgásával, mindig hálásan megsimogatom a pocimat, mert elönt a boldogság, hogy itt van, itt van velem ez a drága. Istenem, de nagyon szeretem! :))