Tegnap elkészült a dagimacska sorozat második része is. Az első, tengerparton sütkérező darab után most egy erdőben szunyókáló dagimacsi született, ma pedig a tervek szerint elkészítem a sorozat utolsó darabját, egy kávéház padlóján ábrándozó dagimacsi lányt. Ha elkészülök vele, feltétlenül bemutatom őket Nektek is. :)
Az én kis cirmosmacskám idebent jókat ugrándozik, fészkelődik, remélem, neki kevésbé megterhelő érzés, mint nekem. De ez nem panasz, ugrándozzon csak a kis édesem, ha neki így jó! De anyukámnak már mondtam reggel telefonon, hogy bemondom a hangosba nemsokára, hogy "Bakó Lili Annát várják a kijáratnál! Figyelem! Bakó Lili Annát várják a kijáratnál!". Erre Mami hozzátette, hogy úgy lenne pontosabb a felhívás, hogy "Bakó Lili Annát egy hatalmas tömeg várja a kijáratnál!"... Hát igen. :))))
Bár a macskákhoz semmi köze, de el kell mesélnem valamit. Még a terhességem elején felhúztam magam egy asszisztensen, akiről úgy éreztem, flegmán bánt velem. Nagyon sértve éreztem magam, rosszul érintett, hogy utálatos volt velem (nekem legalábbis ez jött le). Azóta többször találkoztunk, s bár mosolyogva beszélünk egymáshoz, érezni lehetett a feszültséget közöttünk. Tudjátok, ilyet leginkább csak nők tudnak: úgy mosolyogni, hogy azért a másik érezze, hogy ez nem mosoly.
A legutóbbi találkozásunkkor épp egy vizsgálatot végzett rajtam, mikor megláttam a kezét. Egy seb volt rajta, legalábbis hirtelen úgy láttam. Megkérdeztem, mi történt a kezével. "Kemoterápiát kapok." - mondta, és látva a rémületet a szememben hozzátette: "De már túl vagyok rajta! Egy éve operáltak vastagbél rákkal. Már meggyógyultam, ezek csak biztonsági kezelések, nemsokára vége."
Nagyon rosszul éreztem magam. Természetesen örültem, hogy már jobban van, de eszembe jutott a pár hónappal ezelőtti felháborodásom. Elszégyelltem magam nagyon. Ez az asszony az életéért küzdött éppen, miközben az én marhaságaimmal kellett foglalkoznia, én meg azon hepciáskodtam, hogy nem elég kedves velem? Jézusom... Mikor lettem ilyen felfuvalkodott liba? A hideg is kiráz magamtól.
Szabályosan éreztem, ahogy leomlik a kettőnk közé épült fal. Ha nincs ekkora pocakom, és elérem, talán még meg is ölelem. Hirtelen tovatűnt belőlem minden ellenérzés, csak az érzés maradt, hogy drukkolok neki, és remélem, tényleg túl van a nehezén. Szívből kívántam neki minden, de minden jót! Őszintén.
Legnagyobb meglepetésemre búcsúzásnál megkérdezte, hogy mikor fekszem be a kórházba. Mondtam, hogy vasárnap este. "Akkor majd megkeresem a kórházban, jó?" - kérdezte ő, én pedig a csodálkozástól tágra nyílt szemekkel hebegtem, hogy "Persze, köszönöm...". Lehet, hogy neki ez simán munkaköri kötelessége, mégis valahogy jólesett.
Összezavarodtam, de mégis kijózanító volt ez a dolog. Hirtelen rájöttem, hogy annyira el voltam foglalva azzal, hogy jaj-csak-minden-rendben-legyen-a-kislányommal, hogy más embereket alig vettem észre. Nem figyeltem eléggé a problémáikra, mert megvolt a magam baja, a magam félelmeivel küzdöttem, és ez magával ragadott.
Ha bármelyikőtök úgy érezné, hogy vele is érzéketlen voltam, nem figyeltem rá, ezúton kérem, hogy ne haragudjon, és eztán próbálok jobban figyelni mások érzéseire, gondjaira. Az elkövetett hibákat nem lehet helyrehozni, tudom, és kárpótlásul max. annyit tudok felajánlani, hogy rajzolok neki egy bocsánatot kérő macskát, és a jövőben igyekszem jobb ember lenni. Szóval ha valakivel dög voltam, kérem, bocsásson meg érte!
inehsorab 2010.02.10. 11:52:27
Ne okold magadat az asszisztensnővel történtekért. Nem tudhattad, hogy mi baja van. Nem kérdezheted meg minden embertől, hogy miért olyan ellenszenves veled, vagy miért mosolytalan. Sajnálom nagyon, mert az írásod alapján nem is lehet idős sem. Amikor ilyenről hallok, olvasok, elfog a félelem, mert nem tudni, mit hoz a holnap.
Az is normális volt, hogy a saját problémáddal voltál elfoglalva, jól tudjuk, miért. Ne önvádaskodj! Akit megbántottál, valószínűleg nagyon jól tudja, milyen lelki állapottal élted meg az elmúlt hónapokat. Szerintem.
AnRea 2010.02.10. 13:49:54
Kinga, (törölt) 2010.02.10. 14:06:03
ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2010.02.10. 16:35:22
Tudod, csak arról van szó, hogy én nem ilyennek ismertem (gondoltam?) magam, aki csak magával törődik. Eztán jobban figyelek, mert másoknak is a saját gondjuk a legnagyobb, mégis milyen sokan vagytok, akik hajlandóak az enyémmel foglalkozni...
@AnRea: @Kingaa:
Ejnye, lányok, ejnye! Potyamacska kéne? :))) Azt hiszem, rajzolok egyet, ha még lesz időm/energiám, és eztán mindig felmutatom a "Bocsimacsi" kártyát, ha olyan a helyzet! :)
Kipy 2010.02.10. 21:23:09
Ne hibáztasd magad semmiért, nem vagy gonosz, meg ilyenek, csak érthető, sajnálatos dolgok miatt , nyilván magadra és Licsikére gondoltál, nem arra, hogy ő valami ilyen dolog miatt lehet "nemkedves" ...
Szóval tanúsítom, soha nem voltál gonosz..... ide a jutalommacsekot, ha dagi, ha gebe, k é r e m!!
Magenta (törölt) 2010.02.10. 21:55:11
Gondolkod, gondolkod... Nem jut eszembe semmi érzéketlenség. :(
Ágnes, egyébként nem vehetjük magunkra minden ember baját, mindenkinek megvan a sajátja is. Az, hogy valaki kemoterápiát kap és úgy dolgozik, elég kirívó eset.
Mégis érthető, hogy rosszul érezted magad.