Amikor Ákost vártam, ébrenlétem legnagyobb százalékában rosszul voltam. De érdekes módon ha társaságban voltunk, valahogy a közérzetem is jobb volt, és soha nem fordult elő, hogy bármilyen összejövetelt megszakított volna egy kósza hányási roham vagy ilyesmi. Mikor hazaértünk, akkor ugyan első dolgom volt, hogy kitaccsoltam, de amíg a társasági élet folyt, addig minden remek volt.

Mostanság közel nem vagyok annyit rosszul, mint az első terhességem idején. Sőt, az számít ritkaságnak, ha ég a gyomrom, hányingerem van. Előfordul, de tényleg nem gyakran. Viszont még így is érezhető, hogy ez a gyermekem is imádja, ha van társaság. Tegnap meglátogatott Vinevra barátnőm, és amíg csak itt volt, remekül voltunk. Gyermekem lubickolt örömében, mert nemcsak almáspitét kapott, amit én sütöttem, hanem Vinevrától csoki is került hozzá, így aztán megelégedetten rugdalózott, és szinte hallottam, ahogy a csokifalatok után azt mondja odabent: "Merci." Persze lehet, hogy nem megköszönte a csokit, csak felismerte a márkát. :) 

Miután este újra vendég nélkül maradtunk, kezdett kicsit nyűgösebb lenni, a gyomrom háborgott, sehogy sem lettünk jobban. Végül az egyetlen elérhető és jól bevált terápiához folyamodtam: elaludtam. Álmomban rendszerint jól vagyok, legtöbbször már túl vagyok a szülésen, babázok és szeretgetem a kölköm. Ott már nincs gyomorégés, hányinger, rosszullét, csak napfényes boldogság. De komolyan, álmomban valahogy így megy.

Ma reggel nem vagyok a legjobban, bár messze van ez még az igazi rosszulléttől. Csak olyan émelygős nyűgösnyuszi kedv, mert a kinti burkolók váratlanul beállítottak, elkezdték szétvésni, amit megcsináltak, mert hibás, de közben háborognak, hogy ők jól csinálták meg, csak a másik brigád rálépett túl hamar a kőre, és az azért kong (na persze). Szerintem mondjuk inkább azért, mert nincs a járólap alatt anyag, de mindegy, nem vitatkozom. Viszont ma nem számítottam rájuk, és összerándult a gyomrom, ahogy rátenyereltek a csengőre, és nyomták, mintha muszáj lenne. Szóval végső soron van ma is társaság, mégis rosszul vagyunk. Hogy miért? Mert ezek szerint a gyerekem is igényes fajta, a jó társaságnak örül csak, mint amilyen Vinevra is volt tegnap. Akárkitől nem leszünk ám jobban! Szóval most kicsit visszasírjuk a tegnapot, aztán megyünk tovább a dóógunkra!