Ágnes NEWS

Basszus, karácsony este óta fáj a köldököm. De nem ám úgy kicsit, hanem úgy, hogy fáj, ha hozzáérek, fáj, ha köhögök (vagy ha röhögök), szóval mindentől fáj.

Óriási kereslet mutatkozna szerintem pár hasznos holmira, ezért ezúton szeretném felhívni a feltalálók figyelmét, hogy itt az idő feltalálni olyasmiket, amiből nagy bevételekre lehet szert tenni. Íme:

Arról már meséltem, hogy milyen csillapíthatatlan szenvedéllyel imádom a fürdőkesztyűimet és az illatokat. De azért ennek is vannak hátrányai, azt hiszem...

A nagy karácsonyi jövés-menés a mai nappal ér véget, ma érkeznek hozzánk az utolsó vendégek az idén. Amikor a férjem azt mondta,  hogy inkább mi lássunk vendégül mindenkit, és ne menjünk sehová (rám való tekintettel), nagyon hálás voltam, pedig akkor még nem sejtettem, hogy ez voltaképp mit jelent.

Bár halloween már elmúlt, farsang meg még odébb van, mégis úgy döntöttem, elrettentek mindenkit a Pocihontas jelmezemmel, aki csak erre jár. Később majd én is biztos jót fogok röhögni magamon, hogy mekkora bálna lettem várandósan, egyelőre inkább csak pislogok, és nem akarok hinni a szememnek...

- Felmegyek átöltözni. - mondja az én drágám, mikor hazaér munkából.
- Várj, jövök én is. Kellek hozzá. - válaszolom.
- Az átöltözéshez? - néz rám meghökkenve.
- Igen. Rajtam van a gatyád. :D

Szomorúan várom a karácsonyt, mert nagyon hiányzik Ákos. Boldogan várom a karácsonyt, mert itt van a pocakomban Lili. Sírok, dühöngök, szenvedek, ahogy minden ünnepen, mert Ákos nincs velünk már. Örülök, mosolygok, boldog vagyok, mert imádom a családomat és a születendő kislányunkat, és karácsonykor együtt lehetünk mind. Totál skizofrén érzés, de ezt mind egyszerre érzem.

Ma végre eljött a pihenés ideje. Döglöttünk a vadiúj nappalinkban boldogan, a tűz vidáman ropogott a kandallóban, odakint szakadt a hó, csudás volt minden. :) 

Nem szeretem a leveseket. A húslevest sem igazán, kivéve az anyukámét. Mert ő minden zsírt leszed róla, és nem úszkál a tetején semmi olyan izé, amit a magamfajta finnyások nem ennének örömmel.

Tegnap nekiláttunk anyósommal, hogy kivakarjuk a házat a koszból. Estére derekasan elfáradtunk mindketten, így bevallom, nem kellett nagyon ringatni, hogy elaludjak. Gyakorlatilag letettem a fejem a párnára, és ez elég volt ahhoz, hogy ájultan bebocsátást nyerjek az álmok világába.

Döbbenetes, hogy egy olyan apró kis információ, mint az, hogy kislányunk van, milyen mértékben rendezi át az agyam...

Voltunk ultrahangon. Most olyan apróságokkal, mint hogy első időpontra, vagyis 16 órára hárman voltunk beírva, nem untatlak Benneteket, pedig ez eléggé felbosszantott akkor (apukáról nem is beszélve, aki fel akart ugrani, hogy megyünk haza, de kikönyörögtem, hogy maradjunk, mert látni akarom a gyereket, a dokiról örömmel lemondok, de az UH-t akarom!).

Ma voltam az újabb cukorterhelésen. Hogy egyik kedvenc romantikus filmemből idézzek (Nothing Hill): "Hihetetlen élmény volt. Hihetetlen, de élmény."

Komolyan mondom, ha most lenne a közelben egy gumiszoba, falnak rohannék. Szétcsesz az ideg mindjárt, legszívesebben törnék-zúznék-rúgnék-harapnék! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Szinte naponta kapok jótanácsokat az oltással kapcsolatban. Az egyik tábor nyomatékosan felszólít, hogy azonnal oltassam be magam, a másik nyomatékosan felszólít, hogy eszembe ne jusson. Nyilván az én döntésem az, hogy mit teszek, de bevallom, rendesen összezavarodok néha a témában.

Korábban már írtam Nektek arról milyen kétségbeesetten kerestem szegény elhasználódott dörzsikesztyűm utódját, mindhiába. Magenta jelezte aztán, hogy a DM-ben lehet kapni ilyesmit, és nagyon megörültem a hírnek, ezért addig szekíroztam az uramat, míg ma el nem vitt egy plázába, ahol van DM. De addig az üzletig nem jutottam el...

Korábban bosszankodtam azon, hogy mi kerül a magánlaborban olyan sokba, és nagyon öntudatosan eldöntöttem, hogy én bizony kihasználom a magyar egészségügy kínálta szolgáltatásokat, ha már egyszer fizetem a TB-t.

Tegnap megkezdődött az ünnep az első vasárnapi gyertyagyújtással. Miután szombat este megcsináltam a koszorút, és a kész műről egyetlen laza mozdulattal letörtem egy gyertyát, tegnap este megreparáltam lerokkantosított koszorúmat a megvásárolt kellékekkel, és máris kezdődhetett az ünnepünk.

Köztudottan nem vagyok mazochista alkat, ezért is meglepő talán, hogy új szerelmem egy pár dörzsi kesztyű. Tudjátok, olyankis bőrnyúzó alkalmatosság, amit fürdéshez lehet használni. Az enyém már sok-sok éves, talán Avonos, ha jól emlékszem, és rózsaszín. Próbáltam képet keresni róla, de olyan régi, hogy még a Gugli se találja.. Na mindegy.

Napok óta nem alszunk. Na jó, ez így nem igaz. A gyerek alszik. Kivéve, ha az anyja is aludni szeretne, mert akkor inkább vad kánkánba kezd a kis drágám...

...de nem a nagyvilágból, hanem az én kis külön világomból. Ahol bizony furcsa dolgok történnek, és pillanatnyilag azt érzem a legkevésbé furcsának, hogy a nappalink romokban van, bontanak, vakolnak, átépítenek, hogy aztán az egész nappalit megforgathassuk 180 fokban, és eredményül valami olyat kapjunk, ami hosszú évekig érintetlenül és lakható állapotban állhat.

Ahogy nő a gyermekem, egyre jobban érezhető minden rebbenése. Elmúlt 24 hetes, ami annyit jelent, hogy kb. 30 cm magas, szóval már rendesen kitölti ideiglenes lakhelyét. Néha már kifejezetten feszegeti a falakat.

Drágáim, aggodalomra semmi ok, jól vagyunk, meg minden, csak kicsit elsodort a gép elől az élet. Hja kérem, aki lakásfelújításba fog, az így jár. :) 

A Blogtéren egyelőre felfüggesztettem a közszereplésemet, mert tele lett a hócipőm a bunkó, érzéketlen taplókkal, és még a megannyi kedves ember ottléte sem tud rávenni, hogy ott írjak. Ezért itt szólok, hogy a blogom - míg meg nem gondolom magam Blogtérileg - csak a Freeblogon üzemel, vagyis itt: http://artmuller-agnes.freeblog.hu

Közületek természetesen szívesen látok ott bárkit (bár van köztetek olyan is, aki eleve onnan ismer, neki nem újdonság :D). Csók, jók legyetek, amint lesz pici időm, jövök megint. :) 

Amikor Ákost vártam, ébrenlétem legnagyobb százalékában rosszul voltam. De érdekes módon ha társaságban voltunk, valahogy a közérzetem is jobb volt, és soha nem fordult elő, hogy bármilyen összejövetelt megszakított volna egy kósza hányási roham vagy ilyesmi. Mikor hazaértünk, akkor ugyan első dolgom volt, hogy kitaccsoltam, de amíg a társasági élet folyt, addig minden remek volt.

Gyermekem néha unatkozik. Úgy látszik, nem elég feladat neki a hétre, hogy az egyelőre még csukott szemecskéi mögött szivárványhártyát pigmentáljon (ez egyébként tök izgi, most találja ki, milyen színű legyen a szeme! :D), neki valami más szórakozás is kell. És mit tehet egy unatkozó gyermek, míg az anyja olvas az ágyban? Edzést tart.