Ágnes NEWS

A minap többen megrovásban részesítettek "A rossz hír" című bejegyzés miatt, hogy a frászt hoztam kedvenc olvasótáboromra. Nos, most a gyerek hozta rám a frászt, nem is kicsit.

Gyermekem jelenleg még lábbal lefelé lubickol a pocakomban, és mi tagadás, elég aktív kölök, szerintem az apjára ütött. :)) 

Ma belefutottam valakibe, aki igencsak másként értelmezi azt a fogalmat, hogy "rossz hír".

Tegnap végre sikerült visszacuccolnunk a saját hálószobánkba, a hitvesi ágyba, aminek terrrrmészetesen mindketten nagyon örültünk. Reggel a szokásos átölelős ébredés közben a drágám a pocakomra tette a kezét, mert a minap említettem neki, hogy mostanra akkorákat rúg a gyermeke, hogy szerintem ezt már kívülről is lehet érezni.

...megjöttünk az orvostól. Első körben szeretném közhírré tenni, hogy gyermekem jól van, szépnek és egészségesnek látszik, a szivecskéje szabályos ritmust ver, a magzatvíz átlagos mennyiségű, a mérete alapján pontosan akkora, amekkorának gondolom (tehát 20 hetes). Ez tehát a lényeg, és ettől már letörölhetetlen vigyor van a képemen, amióta csak kiléptünk a rendelőből.

Holnap 13:00 órakor ultrahangra megyünk. Ahogy egyre közeledik az idő, úgy kezd rajtam megint eluralkodni a félelem. Mert holnap genetikai ultrahang van, állítólag alaposan megnézik minden oldalról a kölkömet, hogy minden rendben van-e vele, és hiába hiszem, remélem, akarom, hogy minden rendben legyen, azért ilyenkor mégis elkezd a félelem a torkom felé kúszni, és ilyenkorra már fojtogat is rendesen...

Ma kiderült, hogy gyermekem nem tűri, hogy másé is legyek, kizárólagos jogot formál a mamira.

Na kérem, ezt is megértük, itt a félidő végre! A játék állása eddig döntetlen: vagy fiú lesz, vagy lány, vagy minden rendben lesz, vagy nem. A fene se tud még semmit, hisz még csak a fele telt el. De én mégis inkább úgy érzem, hogy MÁR eltelt a fele! :) 

Kezdem azt érezni, hogy bármilyen megfontoltan és körültekintően öntöm is a nyakatokba a különböző érzelemhullámaimat, haljalmosak vagytok azt hinni, hogy én éjjel-nappal tördelem a kezeimet, félek, nyüszítek az aggodalomtól, hogy jaj, mi lesz velünk, meg hasonlók. Én azt pontosan tudom, hogy mindezt szeretetből gondoljátok, de most játszunk nyugtatósat, jó? :) 

Ez persze nem valaki lakcíme, csak ez ugrott be, amikor tegnap elsétáltam megint az Egészségházba a leleteimért.

Vettük ugyebár ezt a jópofa kis szerkezetet, az Angel Sounds-ot, hogy meghallgathassuk vele gyermekünk szívverését, amikor csak akarjuk. Igen ám, de a dolog jóval több idegbajt okoz, mint kellemes élményt. Vagy meg sem találtuk vele a gyerek szívhangját, vagy ha mégis, sokkal lassabbnak tűnt, mint az elvárható. Túl voltunk már elemcseréken, különböző jótanácsokon, hogy hogyan és merről mérjem, de nem akart összejönni a várva-várt hang.

Hihetetlen, hogy nekem minden terhességemre jut egy költözés! Tavaly akkor kezdtük az építkezést, mikor 7 hónapos terhes voltam, és tokától-bokáig ki kellett pakolni hozzá a házat, 106m2 berendezését kellett valahogy 56-ra bezsuppolni, érdekes mutatvány volt. Mostanra azt hinné az ember, hogy már minden kész, de persze nem, hisz most vannak a garanciális munkálatok.

Na nem a pocimban, szó sincs róla, ő bizonyára egy kis angyali tünemény! :) Nekem olyan ördögöm van, akinek valamiért tartoztam egy úttal, és a kis szemét be is hajtotta a lehető legrosszabb időben.

Emlékszem, még mikor Ákosomat vártam, a Blogtéren Velaxin pirított rám, hogy micsoda szó az, hogy "terhes" vagyok, mikor ez az állapot nem teher, s születendőm nevében kikérte magának ezt a rettenetes megfogalmazást. Már akkor is felhívtam rá a figyelmét, és mostanában mind többször jut eszembe, hogy bár lelkileg valóban felemelő, csodálatos, boldogságos érzés a várandósság, fizikailag bizony legtöbbünknek ez terhesség. Ettől még gyermek imádva vagyon, de bizony, azért nem könnyű felépíteni magunkból odabent egy egészen külön emberi lényt.

Amikor kislány voltam, sokszor játszottuk azt, hogy anyukámmal közösen ünnepeltük a születésnapunkat. Mivel ő március 30-án született, én pedig március 10-én, rendszerint a 20-át jelöltük ki közös pontnak. :)

Na kérem, kipróbáltam! Elmentem ma reggel a biatorbágyi Egészségházba, hogy kiderüljön, hogyan működnek itt nálunk a dolgok. Íme a tapasztalatok: 

Tegnap már megint megcsapoltak, lassan már csupa lyuk leszek, annyiszor bökdösnek össze-vissza. Most éppen a teljesen felesleges AFP szűrésen vettem részt (ez a nemfizetős, pontatlan eredményt adó változata a fizetős, jóval pontosabb eredményt adó Down-szűrésnek). Ezen kívül megnézik, nem lettem-e hirtelen hepatitisz vírussal fertőzött. Azt ugyan nem tudom, mitől lettem volna, no de ne akadjunk fenn mindenen! :)

Tegnap betelefonáltam a rendelőbe, ahol vért vettek tőlem, hogy megtudjam, ugyan mi a bánatos jó francért nem küldték még meg az eredményeket nekem, mikor gondolhatják, hogy nagyon kíváncsi lennék rá. A hölgy megkért, hogy várjak, majd hosszas lapozgatás után közölte, hogy sehol nem találja a papíromat, nem tudja, mi lehet az eredmény, azt sem, hogy miért nem szóltak, de majd telefonáljak kedden délelőtt, akkor lesz ott a hölgy, aki ezzel foglalkozik. Aha, én meg a türelem! Látszik, hogy nem ismer...

Amikor Ákost vártam, mindig nevettem, mikor kérdezték, hogy akarom-e hallani a szívhangját. Persze, akartam, de mivel alapvetően tudtam, hogy jól kell lennie, sosem reszkettem, hogy vajon minden rendben van-e. Néha úgy tűnt, a védőnő és az orvos jobban izgul miatta, mint én. Aztán jött az utolsó vizsgálat, ami megváltoztatta az életem.

Négy hónapos terhesen szinte ellenállhatatlan kísértést érzek arra, hogy csináljak magamnak egy pólót "TERHES VAGYOK, NEM DAGI!" felirattal. Mert ilyenkor még azért nem egyértelmű, hogy mitől van az embernek olyan nagy pocakja. Lehet gyerek is, de lehet túl sok vacsi is előző napról... :)

A védőnő tegnap elkérte az összes papíromat a kiskönyv kiállításához. A citológiai eredményt is kérte, és mindenáron valami P2-t akart rajta megtalálni. Amikor egy P1-et talált helyette, felsikoltott szinte: "Te jó ég! Ilyen jó eredménye szűzlányoknak szokott lenni!"

Ma védőnéninél voltunk, aki valójában nem néni, korombeli, és nagyon kedves csaj, szeretem. Szerintem majdnem annyira örül a gyerekemnek, mint én. :) Nagyon édes volt.

Napok óta azt álmodom, hogy kislányom születik.

Ez a mai ébredésem ideje... Pedig úgy szerettem volna még aludni! 

Tegnap, ha már úgyis a városban jártam, találkoztam néhány, nekem nagyon kedves emberrel, és persze elintéztem pár ügyes-bajos dolgot is.